"Tinilányok és a sátáni kultúrexport:
Gondolatban jojózó biztonságiak, kelletlenül ácsorgó szülők, a távolból fénybottal integető rajongók: korrekt haknival, de kínosan gyér közönség előtt lépett fel vasárnap Avril Lavigne MTV-üdvöske Budapesten.
Nincs nagy tömeg vasárnap kora este a Papp László Budapest Sportaréna körül, egy-két tornacipős, csíkos térdzoknis lány siet a bejárat felé, a legnagyobb látványosság per pillanat az, hogy egy huszonöt körüli fiú a Stefánia út mentén termő egyik eperfáról legel. Egy pillanatig figyelmeztetni akarjuk a nagy forgalom miatti károsanyag-lerakódás veszélyeire, de aztán mégsem tesszük, mert valahogy hülyén venné ki magát.
"Maguk biztos csak a kislányokra kíváncsiak" - gyanúsít meg minket váratlanul a Papp László satöbbihez közeli Tücsök söröző pincérnénije, de ezt a legmesszebbmenőkig visszautasítjuk. A néni különben meglepően jól tájékozott koncertügyileg, előre készül a szerdai Duran Duranra, de mi inkább a csütörtöki Green Dayre hívjuk fel a figyelmét, a söröző és a koncert célközönségének várhatóan kiterjedt metszete okán.
Halk zene, visszafogott hangulat
Odabent ijesztően kevesen vannak, de annyira, hogy már mi is kezdjük magunkat kínosan érezni, az MTV-sztár Avril Lavigne ugyanis Budapesten nagyjából ötezer fizetővendéget tudott összehozni vasárnap estére, és ennyi emberre az Arénában egy figyelmetlenebb gondnok simán rázárja az ajtót, amikor hazamegy. A biztonsági őrök gondolatban világítós jojóval játszanak, és a hétvégét tervezgetik. A legszerencsétlenebbül a hátsó szektorban ülők jártak, őket nagyjából hatvan méter üres tér választja el a színpad előtt álló maréknyi rajongótól, de néhányan azért itt is viszonylag lelkesen integetnek az Avril Lavigne feliratú világítós botjaikkal egy marcona szekuritis szúrós tekintete előtt.
Szóval a látvány lelombozó lehet a színpadról nézve, Avril Lavigne azonban hiszti nélkül teljesíti a koncertprogramot, sőt néha-néha mintha élvezné is. A színpad kimondottan puritán, amennyiben az énekesnőn és kísérő zenekarán kívül nincs rajta semmi (ez utóbbi amúgy első ránézésre simán lehetne akár a Good Charlotte nevű ütnivaló szörnyűség is). A hangerő olyannyira visszafogott, hogy tizenöt méterre a hangfalaktól kényelmesen lehet beszélgetni, a technikusok nyilván a gyér közönségre és annak összetételére tekintettel csak félig tolták a potmétereket.
A közönséget ugyanis többségében tizennégy év körüli lányok és az őket kísérő, kelletlenül ácsorgó szülők adják, illetve egy-két szintén tizennégy körüli zenekarpólós fiú, akiknek hátravan még, hogy ráébredjenek az amerikai kultúrexport sátáni voltára, és elmerüljenek az antiglobalista punkban. Érdekes színfoltként felbukkan néhány tetovált harmincas rocker, akik láthatóan nem tudják hova tenni ezt az egészet, bár - nyilván mivel a természet többé-kevésbé egyensúlyra törekszik - mi se őket.
Slágeradag
Azt azért el kell ismerni, és most élőben is bebizonyosodott, hogy a legfrissebb MTV-s felhozatalból talán Avril Lavigne-nek van a legjobb hangja, ő maga pedig a lehetőségekhez mérten természetes és szimpatikus. A számokkal sincs különösebb baj, torzított gitárokra hangszerelt korrekt popdalokról van szó, néhol ugyan szemérmetlen Ramones-nyúlásokkal. Mindez persze nem meglepő: a kanadai énekesnő sikereit is az a Matrix nevű producercsapat intézi, akik például Britney Spears, Mariah Carey, Ricky Martin vagy Robbie Williams slágereiért is felelnek.
Úgy tűnik ráadásul, a színpadon mindenki a helyén tudja saját magát, egyikük sem képzeli, hogy itt a tíz-tizenkétezres belépőért megvásárolt slágeradag eljátszásán kívül más is történik, a zenészek rockzenészt alakítanak, az énekesnő énekel és ide-oda szaladgál, haját samponreklámokat megszégyenítően lobogtatva, ennyi. Az mondjuk plusz fél pont, hogy eljátsszák a Green Daytől az American Idiotot és a ráadásban a Blurtől a Song 2-t. A tinilányok lelkesek, éneklik a szövegeket, a hangulat mégis valamennyire visszafogott, attól például még elméleti szinten sem tartunk, hogy egy neccharisnyában és kockás szoknyában folytatódó vasalt bakancs akár véletlenül is belénktalál.
Amin nyavalyogni lehetne, az persze az, hogy mennyire szörnyű, hogy a hormonális változások és a kötelező korosztályos lázadás zenei aláfestését sokaknak egy Britney-ellenpólusként tudatosan kijátszott műpunk produkció biztosítja, de nem tesszük, nem vagyunk mi ilyen nyavalygósak, pláne ha az a produkció a maga műfajában tulajdonképpen jó. Tényleg, olyan van, hogy az avrilosok lenézik a britney-seket, és viszont?
www.avrilmania.fw.hu
2005. június 5. vasárnap
Egy igazán nevezetes nap, minden Avril-rajongó számára! Éljétek át velem újra az egészet!
Az első hírt a budapesti koncertről még február végén kaptam, március közepén pedig már a jegyet is megvettem. Örülök, hogy végülis állójegyet vettem és nem ülőt! Magamban már számoltam is a napokat... Majd végre felvirradt a várva várt vasárnap. Általában nem szeretem a vasárnapot, mert ez a hét végét jelenti, másnap pedig hétfő, s kezdődik minden előlről. De ez a nap más volt...
Délután már nem bírtam otthon egy helyben maradni, mindenféle DVD-filmmel próbáltam agyonütni az időt, s csak reménykedtem, hogy a tervezett indulással nem fogok hoppon maradni, és beférek valahova az első sorokba! Olyan fél öt körül álltam neki készülődni, korábban szerettem volna egy Avril képet nyomtatni az egyik pólómra, hadd lássa mindenki melyik fajhoz is tartozom, de erről inkább lemondtam. Maradt tehát az aktuális kedvenc állat (Animal) felíratú polóm és a farmer. A vadiúj hófehér All Star-omat nem igazán szerettem volna a tömegben felavatni! Aztán irány az Árkád, majd onnan a Stadionok!
Háromnegyed hatra értem a célba, s picit meglepett, hogy a vártnál sokkal kevesebb emberke lézengett az Aréna előtti téren, kb. 2-300 fős tömeg várt a bebocsátásra. Aztán olyan negyed hét körül engedték be a népet. Az előzetesen felvázolt „motozás lesz, tehát a fényképezőgépet hagyd otthon” szöveg enyhén túllőtt a célon. Egy jól megtermett csajszi megtaperolta a derekamat és ennyi. Szóval akár a zsebembe is bevihettem volna bármit, senkit sem érdekelte. Ezután rohantam, a kiscsajokat simán lesprintelve értem az első sorba, majd úgy döntöttem jó lesz a baloldal is. Avril úgyis mászkál, a lényeg, hogy élőben láthatom, alig 5-6 méterről! Ez az oldalválasztás elég nagy hiba volt a részemről! Inkább jobbra kellett volna állnom, de legalábbis középre! Egyrészt nagyobb vizuális élményben lett volna részem, másrészt meg távolabbra kerülök egy 15 éves (szellemileg 5 éves) csajokból álló csoporttól! Akik csak sikoltozni, anyázni, a biztonsági őrökkel kötöszködni jöttek ide, s fogalmuk sem volt, hogyan is kellene ejteni Avril Lavigne nevét! Szóval ez a helyválasztás nem volt egy főnyeremény!
Viszont akkor is az első sorban álltam! A büszkeségemet valamelyest beárnyékolta az a tény, hogy bizony még fél nyolc körül is pangott az ürességtől a dühöngő! Kicsit szomorú volt, hogy a lelátók sem akartak megtelni! Gondoltam, ha ezt Avril látja, hülye lesz kijönni, inkább lelép! Azért sem értettem, mert amikor a jegyet vettem (márciusban) megmutatták a még szabad ülőhelyeket a monitoron és egy csomó hely már foglalt volt, megvették a jegyet és nem jöttek volna el? A 10-13 ezres belépő kicsit túlzásnak tűnhetett, főleg ha egy 4 tagú család kívánt eljönni, de úgy gondolom igazi rajongóknak a pénz nem akadály! Erre szívesen költ az ember!
8 körül a Junkies végre kicsit megedzette a dobhártyákat lágy dallamaival. Az énekes mikrofonja félúton elszállt, szegény technikus gyerek meg ott rohangált lelapulva a kábelek között... A mélyenszántó szövegből egyébként semmit sem lehett érteni, pedig annyira érdekelt volna, hogy miről is énekelnek....
Egyszóval már nagyon vártam Avril-t, s az előzenekarból ennyi bőven elég volt! 6-7 dalt adtak elő, nyolctól fél kilencig nyomták, s végülis sikeresen megadták az alaphangulatot a zenéjüket követő közel félórás szinpad-átrendezéshez...
A mellettem álló kiscsajok mindenkiben Avril-t vélték felismerni és ezt meg is osztották a néppel: „Istenem, ott van Avril....!” - kiabálták, majd kiderült, hogy csak egy hosszúhajú technikus dugdosta a kábeleket. Sötét volt, de azért még egy hülye is felismerhette volna, hogy köze sincs Avril-hez! Na mindegy. Egyébként ott az első sorban egyfajta vízválasztó szerepet töltöttem be, mert a jobbomon a már említett s*gghülye kategóriába tartozó kiscsajok álltak, a balomon pedig egy sokkal értelmesebb csapat tolongott. Nem sikoltoztak, nem anyáztak egyszerűen élvezték az ottlétet, velem együtt! És röhögtek a primkó, sikoltozó csajokon (szintén velem együtt...).
Majd kilenc után pár perccel kihunytak a fények és felcsendült a jól ismert Losing Grip dallama, én pedig már kiszúrtam a baloldali ajtón bekísért pici lányt, aki miatt összegyűlt a tömeg! Hátranézve megkönnyebbültem, mert az állórész több mint a feléig megtelt és az ülőhelyek sem kongtak már az ürességtől! Végre elszabadultak az érzelmek és mindenki átadta magát Avril varázslatos hangjának és imádnivaló stílusának!
Pontosan már nem emlékszem a dalok sorrendjére, de Avril az alábbiakat énekelte el:
Losing Grip, Unwanted, Mobile, Things I'll Never Say, I'm With You, Tomorrow (ez a kedvencem az első albumról!), Sk8er Boi, a váltásokkor a háttérben lévő lepel lehullt és mindig egy másik tűnt elő. Jöttek „más” dalok is, pld. a Green Daytől az American Idiot, a Blur-től a Song 2 és mintha az I Always Get What I Want c. szám is elhangzott volna. Aztán következett a második album: He Wasn't, Who Knows, Together (itt zongorázott), Forgotten (itt is zongorázott), Don't Tell Me, Nobody's Home, Take Me Away, aztán a dobokhoz ült és a gitárosa énekelt (se Jessy, se Evan nincs már). Ha pedig jól emlékszem a Complicated volt az utolsó szám (de javítsatok ki nyugodtan ha nem!).
Nem volt teltház, de ez végülis senkit sem zavart! Sőt Avril külön megköszönte mindenkinek, aki eljött! A newyork-i Buffallo stadionban ugyan nagyobb közönsége volt, de mi legalább olyan jól szórakoztunk és együtt éltünk vele, mintha 20x annyian lettünk volna (Avril már korábban megjegyezte, hogy imád énekelni, függetlenül attól, hogy hányan hallgatják)!
Szóval majdnem 20 dal csendült fel. Sajnos negyed 11-kor már véget is ért a koncert. Én hülye pedig elindultam hazafelé. A kijáratnál még megnéztem mit osztogatnak jópár ezerért (poszterek, pólók). Majd irány haza.
Azt már csak később tudtam meg, hogy a parkoló eldugott részén a turnébusz várta Avril-t, s akik pont arra tartottak találkozhattak Avrillel, aki autogrammot is adott.
Szóval se saját fotókat nem készítettem (hiszen hivatalosan nem lehetett), se autogrammot nem kaptam.
Mégsem vagyok letört! Mert láthattam élőben! Sőt, amikor az első szám végefelé átjött a szinpad bal oldalára egy hosszú pillanatig találkozott a tekintetünk! Azt hittem álmodtam, amikor a szemébe néztem, ő pedig viszonozta, s nem csak egy kósza pillantás volt! Ezért a néhány másodpercért minden fáradtság megérte! Számára én csak egy voltam a tömegből, de számomra akkor Ő volt minden, s olyan volt, mintha csak nekem énekelt volna! Fantasztikus volt, s ezt az érzést, emléket amúgy sem adhatják vissza a képek, vagy a szavak. Ott kellett lenni és át kellett élni!
Félő, hogy többet már nem nagyon jár errefelé koncertezni, s pár év múlva, ha „kinövöm” ezt a korszakomat már nem is fog érdekelni az egész, de olyan szép élményben volt részem, hogy ezt így ismeretlenül is köszönöm ennek az imádnivaló tündéri kiscsajnak, aki a nyakkendőjét ledobva magáról, gyönyörű kis nővé érett!
Mondanom sem kell, hogy nem sokat aludtam azon az éjjelen. Mindenféle gondolat kavargott a fejemben, s talán el sem hittem, hogy ott voltam és láthattam őt! Szinte minden gondom elszállt, megfeledkeztem a szürke hétköznapokról!
Azt hiszem egy életreszóló élmény volt mindenkinek, aki vasárnap este Avril-t választotta Budapesten, az Arénában!
Forrás: Balage (aki volt oly rámenős, hogy bevigye a gépét, köszönet érte!!!) és Barakonyi Szabolcs (index.hu)"
Forrás: //gportal.hu/portal/avrillavigne-rock/ |
AJÁNLOM AZ OLDALT
